MBT Biológia - www.mbt-biologia.hu - info@mbt-biologia.hu | nyomtatta: vendég


Főoldal Rátz Tanár Úr Életműdíj

Rátz Tanár Úr Életműdíj

Közzétette: Mecsnóber Melinda 2017. 02. 28. Olvasottság:8915

Zolnai Ildikó, a Pedagógus Szakosztály elnöke Rátz Tanár Úr Életműdíjat kapott. Szívből gratulálunk az elismeréshez!

Zolnai Ildikó

Zolnai Ildikó biológia-kémia szakos tanári diploma megszerzését követően egy várpalotai Általános Iskolában kezdte tanári pályafutását. Utána Budapest VI. kerületében középiskolai referensi munkát végzett és 1973-tól nyugdíjba vonulásáig, 34 éven keresztül a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanára, majd szakmai munkaközösség vezetője volt.
Lelkes, szakmailag igényes, eredményes iskolai pályafutását követően, nyugdíjba vonulása után is aktív maradt. Rendkívüli pedagógiai érzékével, kiváló pedagógiai készségével az oktatásnak és a nevelésnek csodálatos összhangját valósította meg munkája során. Diákjai felnéznek rá, érdeklődéssel, tisztelettel és szeretettel beszélnek róla.
Sikeres orvosok, biológusok, vegyészek sora került ki keze alól. Nagy hatással volt tanítványai pályaválasztására és későbbi életpályájukra is. Tanítványainak nem csupán kimagasló szaktárgyi tudásával, hanem emberi értékrendszerével is utat mutatott, sokuknak követendő példát jelentett. Diákjai versenyeredményei magukért beszélnek, kidomborítva azt a szakmán belüli sokszínűséget, amely a tanárnő egész pályájára és személyiségére jellemző.
Számos publikációs munka került ki a kezei alól, valamint tantervek, érettségi követelmények kidolgozója. Szakmai konferenciák, tantárgypedagógiai előadások aktív szervezője. A Magyar Biológiai társaságnak tagja 1975 óta és a Pedagógus szakosztály elnöke immáron az ötödik választási ciklusban.
Tevékenykedett az Országos Közoktatási Intézet két szakértői munkacsoportjában és a NAT "Ember és természet" munkacsoportjában. 2013-ban részt vett a Magyar Tudományos Akadémia által irányított, Biológia B. típusú kerettanterv kidolgozásában. A "Balogh János Kárpát-medencei Környezet-és Egészségvédelmi Csapatverseny" zsűrijének munkájában 16 éve vesz részt.
A szakma iránti szeretete, alázata, elkötelezettsége évtizedek óta töretlen. Színvonalas tanári hivatása méltó elismerése a Rátz Tanár Úr Életműdíj.

https://vimeopro.com/filmjungle/ratz-tanar-ur-eletmdij-2016/video/192495735


A(z) Pedagógiai hírek rovat összes cikke:

2021. 11. 23. Gyászhír: Nagyné Horváth Emília

2021. 09. 26. XX. Balogh János Kárpát-medencei Környezet-és Egészségvédelmi Csapatverseny

2020. 05. 27. Erőt gyűjt a Kitaibel-verseny

2019. 09. 11. Rajzpályázat - felhívás

2019. 04. 08. MEGHÍVÓ

2019. 02. 18. MEGHÍVÓ

2018. 11. 28. Zolnai Ildikó temetése

2018. 10. 03. MEGHÍVÓ

2018. 09. 20. BIOTALENT - Talent in Biodiversity

2018. 02. 19. EDUVITAL-Vas utcai délutánok

Ideart Az oldal 115 ms alatt készült el. Felhasználó: vendég